Gyanúba keverés

Először is: mi a lekvár? Sokan vallják azt a nézetet, hogy a lekvár egy zselés, színes, édes gyümölcsszirup, amit különféle nyári meg őszi gyümölcsökből főznek télre és kora tavaszra.

Holott ez a leírás egyedül a dzsemre vonatkozik. A megtévesztés a "Nagymama lekvárja" márkanéven szereplő dzsem piacra kerülésével kezdődött el. Innentől minden fogyasztó a nagymamája remekművét igyekezett felismerni a dzsemekben, a házi készítésűekben és a bolti árucikkekben egyaránt. Csak hát, a nagymama sem tud mindig egyformát. Mindenesetre, minden lekvárkedvelő talált magának elfogadható dzsemet, amit azonnal lekvárnak titulált, pontosabban, a nagymama lekvárjának. És persze senki sem vette észre, hogy egy-egy ember nemcsak egyetlen egy dzsemet tart kiválónak, és saját szája íze, azaz nagymamája főztje szerintinek, hanem mindig az aktuálisan kiválasztottat. Így aztán az emberek, legalább is, akik szeretik a lekvárt, a legkülönfélébb termékekre és termésekre, szinte ész nélkül ragasztgatták rá a "lekvár" jelzőt, már a "nagymama" érték-megkülönböztető titulus is lemaradt. Ezért ma minden finom, éppen jóízűen elfogyasztott dzsemre rámondjuk, hogy lekvár.

Holott eredetileg a "lekvár" szó egy pejoratív jelentésű melléknévként szerepelt szókincsünkben. Még a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején is, határozottan arra utalt a "lekvár", ha egy fogalomhoz kapcsoltuk, hogy gyenge minőségű, nem sok értéket képviselő dologról van szó. A "lekvár" szinonimái az ócska, szétcsúszott, émelygős, ragacsos, és a többi, ami különösen a művészeti kritikákban, bírálatokban, legyen szó zenéről, irodalomról, vagy képzőművészetről, a lejjebb már nem minősíthető, kritikán aluli alkotásokat illette. De lekvárként csúfolták azokat a műveket is, főleg művészek egymás között, amik minden jel szerint nem voltak hitelesek, megrendelésre készültek, politikai nyomásra, a pártállamnak való megfelelés szándékával.

Nyilván, akik kitalálták, hogy a sűrű gyümölcsszirup, a befőzött, és üvegekbe porciózott gyümölcs legfinomabb fajtája, amilyet csakis egy igazi nagymama tud elkészíteni, lekvár legyen, szerették volna a szó eredeti jelentését elfedni, átalakítani, mi több, az ellenkezőjére változtatni. Hogy visszamenőleg is lemossanak minden gyanúba keveredett alkotást a rossz minősítéstől. Persze, ha egy régi bírálatban egy színműről azt olvassuk, hogy lekvár, azért ma is gyanús.

2002. december